Nagyon-nagyon régen tartott ennyi időmbe elolvasni egy könyvet. Ha nem motiválom magam azzal, hogy ez egy kultkönyv, az alapműveltség szerves része ismerni, valószínűleg a harmincadik oldalnál tovább nem jutok vele. De még így is szenvedésként jellemezném az olvasását, márpedig nem emlékszem rá, hogy én, mint könyvmoly ilyet valamikoris éreztem volna az életben. pedig előfordult már, hogy nem tetszett a könyv, amit olvastam.Persze, az is előfordulhat, hogy még nem vagyok eléggé felnőtt/ érett ehhez a könyvhöz, és faktor az is, hogy a régi kedves irodalomtanárom sem ismert eléggé, amikor azt mondta, szerinte nekem ez tetszene.

(Tanárnő, innen üzenem, lehet, hogy ez volt az első és utolsó baklövése az ízlésemmel kapcsolatban, de ez nagy volt!)

Körülbelül a könyv feléig azt ismételgettem magamban, hogy "mostmár csak elkezdődik, csak történni fog valami". A felétől pedig azt, hogy nem szólhat egy ilyen hosszú könyv a semmiről, "na majd most biztosan"....de nem. Egyszerűen nem bírtam a kismillió szereplő és idősík között találni valamit, amire azt mondom : "na, most történt valami". Ennek megfelelően nem túl emlékezetes, talán az elejé ( a doktor haláláig), és a végén, a hajóút az, amikor azt éreztem, halad előre valami, van cselekmény. A kettő között, sajnos, nemigen találtam olyat, ami megfogott, nem is tudnám felidézni a cselekményt (vagy bármit), pedig határozottan lassan olvastam. 

Lehet, hogy egyszer, 10-20 év múlva újraolvasom, hátha addigra elég érett leszek hozzá.
Ahhoz az álláspontomhoz, hogy az alapműveltséghez tartozik az ismerete, továbbra is ragaszkodom, ha másért nem, hát azért, hogy ne legyen nagyon lelkiismeret-furdalásom azért, hogy elpazaroltam rá egy hónapot az életemből.